Interjú Barabás Tamással, a tavalyi év Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjasával
- Hogy vagy?
- Remekül! Egész nyáron dolgoztam a diaszpóra csoportokban, mint tavaly, volt négy táborom. Aztán kicsit rendbe raktam a lakást, és most már kezdődik az egyetem.
- Ez az utolsó éved?
- Nem, mivel passziváltattam a félévet, és most új tanterv van, így most jön egy olyan év, ami keményebb lesz, és utána még két félév, amikor csak egy-két tárgyam lesz.
- Mit tanulsz?
- Logisztikai mérnöknek tanulok a Műszaki Egyetemen.
- Hogy merült fel benned, hogy jelentkezz a Kőrösi Csoma Sándor Programra?
- Tavaly előtt jelentkeztem már, de akkor még nem voltak meg sem az ajánlóleveleim, és talán a kompetenciáim és tapasztalatom sem, úgyhogy elmentem a Rákóczi Szövetséghez, a Diaszpóra programba dolgozni. Nekem ez a hobbim: embereket megismerni. Úgyhogy ott összeismerkedtem a madridi, kanadai és dél-afrikai magyarokkal. Emellett ’56-os emlékév is volt 1956-ban, ott koordinátor voltam egy nagyobb szabású eseményen, ahol megismerkedtem Tóth-Zele Józsi bácsival. Próbáltam tapasztalatot gyűjteni meg ajánlólevelet is. Szívesen mentem volna külföldre, megnézni, hogy milyen ott a magyarság, milyen ott élni. Azok az ismerőseim, akik már voltak a programban, csak jót meséltek.
- Ha egy olyan valakinek kéne elmesélned, hogy mi az a Kőrösi Csoma Sándor Program, aki még soha nem hallott róla, akkor hogy tudnád összefoglalni?
- A világban sok felé vannak magyarok és sok helyen egyesületeket alkotnak, ahol igyekeznek megtartani az identitásukat. Nekünk az a feladatunk, hogy az ő munkájukat segítsük. Vannak néptáncosok, vannak magyartanárok, és vagyunk, akik az egyes események létrehozásában segítünk. Nekem erről szólt ez a program. Miközben itthon vagy, lehetőséget kapsz arra, hogy egy évet ott éljél.
- Miért pont Spanyolországot választottad?
- Én a jelentkezésnél alapvetően Dél-Európát jelöltem meg: Portugália, Olaszország és Spanyolország. Nekem mindig a déli, temperamentumosabb népek tetszettek. Végül megismertem a madridi magyarokat, akik éppen pályáztak. Végül is inkább megtaláltuk egymást, mintsem hogy én választottam volna.
- Mennyi időt töltöttél közöttünk?
- Október 2-án utaztam ki és június 3-án jöttem vissza, úgyhogy 8 egész hónapot.
- Mi volt a feladatod?
- Volt egy hosszútávú feladat a program teljes idejére, hogy megismerjem, hol vannak magyarok, mennyien és mire lenne szükségük. Ehhez csináltam is kérdőívet, és megismerkedtem egy csomó öntevékeny csoporttal. Ezenkívül bármilyen feladatot elvégeztem, amivel az elnök asszony megbízott. Volt például egy Arany János emlékest, amit a lektor úrral közösen raktunk össze. Továbbá egy átfogó anyagot is csináltam a Madách Egyesületről. A Nagykövetségnek két rendezvényén is segítettem, meg a vásárokon is. A lektor úrnak is voltak kisebb dolgai, amikben szintén segítettem. Igyekeztem egyre jobban belefolyni a magyarságot érintő feladatokba.
- Mellesleg bejártad az országot.
- Igen, amikor csak volt időm, jártam az országot, déltől északig igyekeztem megismerni.
- Volt-e olyan utad, ami különleges nyomot hagyott benned?
- A bátyámmal együtt szilvesztereztünk Bilbaóban egy ott lakó barátommal. Nekem a nagy élmény az volt, amikor jöttek hozzám látogatni. Szerettem megmutatni Madridot. Édesanyám például a születésnapomat jött ki megünnepelni. Jól esett átadni, hogy milyen Madridban lenni, mit érdemes itt megnézni. Ezek kisebb belső utazások voltak: átadni az én élményemet.
- Mit tudtál meg ez év alatt a spanyolokról?
- Igyekeztem nem elfogultnak lenni és teljes képet kialakítani. A mindennapi mosoly, a közvetlenség, segítőkészség nagyon jó volt. Ezt minden nap éreztem. A lakás közelében lévő kávézóban már ismerősként fogadtak, a lépcsőházban, akármikor jöttem-mentem, a gondnokkal mindig barátságosan el lehetett beszélgetni.
- És mi az, ami más volt, amit leginkább furcsálltál?
- A fiatalok körében nem igazán alakult ki spanyol barátságom. A dél-amerikaiakkal igen, de echte spanyol barátom nem igazán. Ők nem voltak olyan közvetlenek. A felnőttekkel ugyanakkor ezt nem tapasztaltam. Az egyesületben több spanyol férjjel is remek kapcsolat alakult ki.
- Az alapján, ahogy megismerted az itt élő magyarok egy részét, volt-e olyan érzésed, hogy van valami közös vonás bennük, bennünk?
- Szerintem van. Két félével találkoztam: a családosok, meg akik frissebben vannak itt. A családosok aktívabban vesznek részt az olyan eseményeken, amik a közösség erejéről, a tradíciók ápolásáról szólnak. Akik frissebben vannak itt, azoknál inkább az elhelyezkedés, a megélhetésen van a hangsúly. A közös vonás pedig az, hogy fontosnak tartják, hogy a kisebb gyerekek is megtanuljanak magyarul, mert a spanyol annyira kézenfekvő és olyan könnyű, hogy nehéz más, nehezebb nyelvet a gyerek szájába adni. Ezért még a spanyol szülők is nagyon fontosnak tartják, hogy a gyerekük megtanuljon magyarul. Két hetente vasárnap pedig erőfeszítéseket is tesznek ennek érdekében. Sokan otthon is rengeteget foglalkoznak ezzel. Azt tapasztaltam, hogy tényleg fontos nekik az egyesület és szerves részét képezi a családjuk életének. Ez a leginkább közös vonás.
- Ha más is azon gondolkodik, hogy jelentkezzen a Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjra, milyen tanácsot adnál neki, akár a jelentkezéshez, akár az ottani tartózkodáshoz?
- A jelentkezésnél előnyös, ha legalább középfokon ért spanyolul. Aki ezen a szinten van, az már elboldogul, mert tényleg nagyon aranyosak az itteniek. Leginkább a szálláskeresés volt a legbonyolultabb, javaslom jó előre lefoglalni. A munkával kapcsolatban pedig legyen rugalmas, és ahogy a szabadideje engedi, utazzon, mert északtól délig annyiféle szokás meg ember van, hogy azt érdemes megnézni.
- Mi az, amit te emberileg magaddal viszel ebből az egy évből?
- Érzem magamon is, hogy többet mosolygok. Egy nagy adag optimizmust meg életkedvet hoztam magammal. A spanyol nyelv szeretetét is, folytatom a tanulását. Meg azt a tapasztalatot, hogy máshogy is lehet élni.
