Máté Zita

Két éve indította a Barcelonában és környékén élő nők csoportját, a BCNők-et. Életét a többnyelvűség határozta meg: már az első szakdolgozát is egy többnyelvű íróról írta. Férjével 2000-ben az eleve kétnyelvű Barcelonába került. Ott a helyi német iskolában kezdett el tanítani, ahol gyakran több nyelvet mindennapi szinten használó gyerekekkel dolgozott. Tolmács és szakfordító szakot végzett, majd többnyelvű gyerekek oktatására szakosodott. Jelenleg ismeretterjesztő előadásokat tart, valamint online tanácsadással foglalkozik. A világban élő többnyelvű gyerekek szüleinek és tanárainak segít.

-          Mit kell tudni a BCNők kezdeményezésről?

-          Most már két év van a hátunk mögött. 18 éve élek Barcelonában, és láttam, nőként és anyaként is, hogy milyen nehéz beilleszkedni, hiszen teljesen más jellegű társadalomban élünk. Magyarként individuálisabb kultúrából jövünk: ha bármi gondunk van, nem biztos, hogy az anyukához, a nagynénihez vagy a női unokatestvérekhez futunk először, sokkal inkább a barátnőkkel, akár barátokkal beszéljük meg a dolgokat. Amikor Magyarországon férjhez megy valaki, akkor érzelmileg is leválik a családjáról: először a férjével osztja meg a dolgait, és csak utána az anyukájával. A spanyol társadalomban ez másképpen van. Itt a női ág olyan erős, hogy bármi történhet az emberek életében, akkor is az anya marad az első. Ennek következtében, attól függően, hogy az ide érkezőt mennyire fogadják be, lehet, hogy kap támaszt, de lehet, hogy nem. Ha nem kap, akkor semmilyen segítsége nem lesz, mert a férje modelljében ez a minta nincs benne. Meg lehet beszélni, meg lehet tanulni, de első körben hiányozni fog. Amikor ezt felismertem, tudatosult bennem, hogy az itteni magyar nőknek hiányzik az a háttér, amit a spanyoloknak a női családi háttér jelent.

Ehhez hozzájött az a megfontolás is, hogy amikor valaki gyermekkel érkezik külföldre, az az első, hogy gyermekes csoportokat keres, ahol Mikulást szerveznek, iskoláról vagy óvodáról tájékozódhat, gyerekruhát csereberélhet. Vagyis először a gyermek csoportját szervezi meg, így attól kezdve anyukaként van elkönyvelve.

Úgy éreztem, hogy szükség van egy olyan csoportra, ahol nem csak a gyerekes dolgokról lehet beszélgetni. A cél, hogy a csoportban nőként mutathassuk meg magunkat, még akkor is, ha éppen nem dolgozol, vagy nem a szakmádban dolgozol. Ez egyrészt lehetőség, hogy megismerjenek, és ha valaki tud, akkor segíthessen. Nem csak a szakmai területeket igyekszünk bemutatni, hanem a hobbikat is, mert olykor a hobbi is válhat munkává. Ez egyúttal az első lépcső ahhoz, hogy a saját marketingünket megtanuljuk, begyakoroljuk, hogyan beszéljünk magunkról, hiszen a munkakeresés során ezt nagyon sokszor el kell majd ismételni, úgyhogy ha ezt egy informális közösségben, magyarul megtehetjük, utána a hivatalos alkalmakkor is bátrabban fogunk tudni fellépni.  

-          Mennyire jellemző a pályaelhagyás a Barcelónába érkező nők között?

-          Nincs róla hivatalos statisztikám, csak a személyes benyomásomat mondhatom el. Ez elsősorban a szakmától függ: egy orvos, informatikus, közgazdász kevesebb problémával fog találkozni, aki humán területről jön, az többel. Olyanok is vannak, akik a férjükkel jöttek és pont az említett háttér hiánya miatt kényszerül lemondani a munkáról.

-          Arányaiban mennyien vannak azok a nők, akik saját elhatározásukból jönnek, illetve azok, akik a „családi csomag” részeként?

-          Eleinte inkább az volt a jellemző, hogy valakivel jöttek. Manapság már inkább szabad a vásár, tehát sok olyan fiatal lány is jön, aki egyedül választja Barcelonát, de továbbra is jönnek családok is. Azonban egyértelműen látszik, hogy többen próbálnak egyedül szerencsét.

-          Milyen programokat szerveztek és milyen gyakorisággal találkoztok?

-          Havi egyszer találkozunk és ilyenkor valaki bemutatkozik. Volt már HR-es kerekasztal, pszichológus-workshop, orvosi előadás, tartottam én is interkulturális kommunikációról beszélgetést, de volt téma a virágkötés és a jóga is. Tavaly a születésnapot is megünnepeltük.

-          Ki lehet tagja ennek a közösségnek és hogy találtok egymásra?

-          Ketten kezdtük, Gaál Zsuzsannával. Nyitottunk egy Facebook oldalt, ahová a Barcelona környéki lányok jelentkezhetnek. Most már több, mint háromszázan vagyunk, és egy-egy rendezvényre ennek nagyjából a tizede jön el, nem mindig ugyanazok, hanem ez érdeklődési körnek megfelelően.

-          Mik a célok, a tervek?

-          Amikor elindultunk, úgy voltunk vele, hogy ha a csoport fél évig működik, akkor már elégedettek leszünk. A születésnap fantasztikus élmény volt, sokan eljöttek, nagyon lelkesítő volt. Sok érdekes ember van és nagyon fontosnak tartom, hogy megismerkedjünk egymással. Egy csoport egyben bástya is, persze nem azért, hogy elzárkózzunk, hanem hogy erősítsük egymást.

-          Te hogy kerültél éppen Barcelonába?

-          Megismerkedtem egy katalán fiúval, akiről eleinte azt hittem, hogy osztrák. Már házasok voltunk, két éves volt az első lányunk és pár hónapos voltam a kissebbikkel, amikor kijöttünk.

-          Akkor te már beszéltél spanyolul?

-          Még az egyetemen megszereztem a középfokú nyelvvizsgát. Amikor megérkeztünk, beiratkoztam az egyetemre és még szülés előtt letettem a felsőfokút. Aztán úgy gondoltam, hogy az itteni élethez ez kevés, ezért beiratkoztam tolmács-fordító szakra, és ott tanultam meg rendesen.

-          A lányaid hány nyelvet beszélnek?

-          Juli most tanulja a hatodikat, Kata ötnél leállt, mert biokémiát tanul, úgyhogy a reál vonal elvettte a figyelmét a nyelvekről.

-          Otthon a kommunikáció milyen nyelven folyik?

-          Én a gyerekekkel mindig magyarul beszéltem. A férjemmel eleinte németül kommunikáltam, később átváltottunk a spanyolra. A nagyszülők révén hozzá jön még a katalán is, a családi ebédeken az a közös nyelv. Kata lányom mellé eleinte spanyol magántanár járt, mert három éves korában német óvodába kezdett el járni. A kisebbik egyszerre kapta meg a négy nyelvet.

-          Mennyire ismerik Barcelonában a magyar kultúrát?

-          Egyre több kulturális esemény van, úgyhogy akit érdekel, az talál eseményt. Sokan jártak már Budapesten, legalább egy hétvégére, és attól függően, hogy ez mikor volt (a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején vagy pedig mostanában), más és más a benyomásuk Magyarországról. És itteni fesztiválokon is gyakori a magyar jelenlét.

-          Mennyire ismerik Magyarországot?

-          Nem tudom, hogy ez barcelonai sajátosság-e vagy országos szinten általános, de nem nagyon tesznek különbséget a térség országai között. Az „húngaro” és a „búlgaro”, vagyis a magyar és bolgár hangzása sokak számára összemosódik, és éveken keresztül képesek azt hinni rólam is, hogy bolgár vagyok.

-          Mi az első, ami beugrik Magyarországról?

-          Az, hogy hideg van. Amikor véknyabb kabátban látnak, mint a többiek, azzal nyugtázzák, hogy azért bírom, mert hidegebb országból jöttem. Nincsenek sztereotip klisék, ami van, az inkább a térségre vonatkozik, mint konkrétan ránk.

-          Interkulturális kommunikációval is foglalkozol. Ez mit jelent?

-          Amikor egy konkrét helyre születünk, számos dolgot természetesnek veszünk, például ahogy cselekszünk, ahogy neveljük a gyerekeinket. Ezek felett van egy kultúra, amiről tudjuk, hogy megtanulható. Azt gondoljuk, hogy amikor elmegyünk egy másik országba, elég ezeket a kulturális elemeket megtanulni, és onnantól kezdve már tudunk kommunikálni is. Miközben a kulturának van egy olyan rétege, amiről nincs tudomásunk, azonban elvárunk a másiktól. Ha valaki nem így viselkedik, azt azzal magyarázzuk, hogy kulturálatlan. Ebből számos konfliktus származik. Ha valaki nem olyan hangszínnel válaszol, vagy nem úgy, nem akkor eszik, amikor te, akkor rögtön azt képzeljük, hogy neveletlen, másrészt hogy biztosan szándékosan csinálja. Miközben erről szó sincs. Ez nagyon komoly konfliktusokat tud okozni. Azonban amikor képesek vagyunk azonosítani ezeket a viselkedési elemeket, megváltozik a hozzáállásunk is. Már csak azzal is, ha nem feltételezzük a szándékosságot, hanem elfogadjuk, hogy az egy másik kultúra szerves részét alkotja. Ha ezt felismerjük, akkor megbeszélni és megérteni is könnyebb lesz a dolgokat.

-          Mondanál konkrét példát? Mik a klasszikus súrlódási pontok a magyar és a barcelonai mentalitás, kultúra között?

-          Nagy részét gyorsan felfedezzük: hogy közelebb lehet menni a másik emberhez, puszilkodni kell még a fodrásszal is, később érkeznek a megbeszélt időpont helyett, nem válaszolnak a levelekre, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a megjelenésre. Nekem a társalgás a szakterületem, ott is számtalan példa van.

-          És mi az, ami szokatlan vagy nehezen elfogadható bennünk, magyarokban a barcelonaiak számára?

-          A gyerekekkel kapcsolatban rengeteg különbség merül fel. Csak egy példa: amikor a magyar család megy a strandra, a felnőttek ülnek a törülköző szélére, a gyerek pedig középre. A barcelonaiak pont fordítva csinálják, ők kifelé teszik a gyereket. A kisgyerek nálunk sokkal védettebb. Előbb megtanítja neki a család, hogyan kell viselkedni és utána engedi ki a társadalomba. Itt pedig úgy gondolják, hogy minél több modellt lát a gyerek, annál összetettebb képe lesz arról, hogy milyen a társadalom. Vagyis hagyják, hogy műveljen mindenfélét, aztán majd egyszercsak rájön, hogy hogy kell viselkedni. Mind a kettő működik. Azonban ez egyik rendszerben szocializálódott gyerekkel megérkezik egy másikba bizony súrlódásokkal jár. Azonban amikor megismerjük, megértjük az itteni rendszert, könnyűvé válik a beilleszkedés.

-          Mi az, amit a barcelonaikatól érdemes lenne megtanulni?

-          Alapvetően mindenki pozitívan áll mindenhez. A gyereknevelés sem a hibakeresésről szól, hanem arról, hogy a gyerek jól érezze magát. A másik pedig, hogy nagy szerepe van a kapcsolatoknak. Fontos, hogy mindenkivel mindenről lehessen beszélgetni. Kosztolányi jut eszembe, aki azt mondta, hogy a legtöbb, amit embertársainkkal tehetünk, hogy udvariasak vagyunk velük. Ez itt maximálisan érvényesül. Itt kedvesen szólsz a másikhoz, van időd a másikra. Az itteni emberek talán ezért is élnek olyan sokáig.

-          És fordítva: mi az, amit mi, magyarok átadhatunk a barcelonaiaknak?

-          Ezt a választ kiterjeszteném Katalóniára. Mi, magyarok tíz millióan vagyunk, a katalánok hét millióan. A történelem folyamán sokszor kerültünk hasonló helyzetbe és nagyon eltérő válaszokat adtunk. Volt, amikor ők jártak jobban, volt, amikor mi találtunk helyesebb választ. Szerintem érdemes ezeket a történelmi tapasztalatokat megosztani, hiszen sokat lehet belőlük tanulni.

Nincsenek hozzászólások

Válasz