Interjú Bihari Szabolccsal, a NYEOMSZSZ elnökével, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnökével

- Minek a rövidítése a NYEOMSZSZ?
- Nyugat Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége.

- Hogy jött az ötlet, hogy létezzen egy ilyen szervezet?
- A rendeszváltozást követően az addigi – akkor még emigrációsnak hívott – szervezeteknek a feladata mondhatni megszűnt, mert Magyarországról kivonultak a szovjet csapatok és demokrácia lett. Érdekes helyzet állt elő, ugyanis az emigrációs szervezetekben addig gyakran arról beszélgettünk, hogy egy esetleges rendszerváltozás után mindenki megy haza, de ez néhány kivételtől eltekintve nem így történt. Ennek az az oka, hogy a szociális kötödések – család, gyerekek, munkahely – erősebbnek bizonyultak, mint az a vágy, hogy egy szabad országba hazaköltözzünk.
Ebben a helyzetben az akkori vezetőknek át kellett gondolnunk, hogyan tovább. Mi Svédországban és mások is úgy gondolták, hogy új célokat kell meghatározni ahhoz, hogy a szervezeteink működjenek: a nemzeti gyökerek megőrzése, a második, harmadik generáció istápolása, illetve hídként működni a választott hazánk és a Kárpát-medencei magyarság között.Elkezdődött egy szorosabb együttműködés a Nyugat-Európában élő magyarok között, első sorban a Magyarok Világszövetsége révén, ahol külön régiót alkottunk.
2000 környékén kezdtük érezni, hogy az addigi felállás nem igazán hozza azt, amit mi magunknak megfogalmaztunk. Ezért egy új alapszabályi tervezetet nyújtottunk be, amiben az volt a lényeg, hogy a központi szervezet működésénél ne a külhoni bástyák legyenek Budapestért, hanem Budapest legyen a külhoni bástyákért. Ez sajnos nem valósult meg, úgyhogy elhatároztuk, hogy létrehozzunk egy önálló szervezetet. Kidolgoztuk az alapszabályokat, meghatároztuk a célokat, és 2001. november 25-re összehívtuk az alakuló ülést Stockholmba. Egyrészt azért, mert egyike voltam az aktív előkészületek résztvevőinek, másrészt pedig semmiféle anyagi forrásunk nem volt. Nekünk Svédországban pedig már akkor is volt egy nagyon szép központi ingatlanunk, ahol mindezt megtarthattuk és vendégül láthattuk a 15 ország küldötteit. Ez a háttér, így alakultunk meg. Hosszú és komoly előkészület előzte meg az alapító ülést, így elég simán ment, 13 ország vállalta is a tagságot.

-       Az összetétel mennyiben változott az évek során?
-       A célkitűzés és a szerkezet maradt. Időközben életképesnek bizonyult a szervezet. Az alapító 13 ország közül 1 kiesett, mert megszűnt, és 5 új ország csatlakozott. Így most már 17 tagországunk van.

-       Mi a program?
-    Ez a szervezet azért alakult, hogy érdekeinket, elképzeléseinket, óhajainkat-sóhajainkat megpróbáljuk közös nevezőre hozni. Hogy ne egyként, hanem egységesen képviselhessük az érdekeinket akár Magyarország, akár az Európai Unió akár más felé. Már induláskor vallottuk: a 15 milliós magyarságnak mi szerves részei vagyunk. Nem volt egyszerű dolog, mert a Kárpát-medencei közvéleményben voltak, akik úgy vélték, hogy mi elhagytuk az országot és jól élünk, ők meg ott vannak a nyomorúságban. Még éltek azok a régi beidegződének, amik a rendszerváltás előtti időkben sütöttek ránk. Aztán a következő lépés a kettős állampolgárság volt.
Azt is meg kellett értetni az otthoni magyarsággal, hogy a nyugaton élők, és főleg a második-harmadik generáció, komoly kincset jelenthet az anyanemzet számára, hiszen ahány nyugaton élő magyar van, annyi „nagykövete” van az országnak szerte a világon.

-       Ez az érdekvédelmi tevékenység a választott otthont adó országok felé is megnyilvánul?
-       Természetesen. Itt azért külön kell választani a dolgokat. A befogadó országok zöme pozitívan ítéli meg az ottani magyar szervezeteket. Így ezen a téren nem volt sok dolgunk, mert a kezdetektől jó szemmel néztek ránk. Megtörtént a balti államokban élő magyarokkal, hogy a rendszerváltozás után hírtelen hontalanná váltak. Mind a három balti országban ez történt. Nem volt se ottani állampolgárságuk, se magyar. Két szék közül a földre estek.

-       A helyi magyar közösség felé milyen szerepet vállal a NYEOMSZSZ?
-       A feladataink között szerepel, hogy az újonnan jötteket segítsük. Ez a célkitűzésünk mai napig is él, bár túl sokat nem kell segíteni, hiszen aki kijön és munkát kap, annak már egyéni tudásán és beilleszkedésén múlik, hogyan boldogul. Főleg a második-harmadik generáció esetében az asszimiláció visszafogása vagy csökkentése, a gyerekeink magyar nyelvre és történelemre tanítása, és a gyökerek megtartása került előtérbe. Egyénileg is lehet boldogulni, de úgy sokkal gyorsabb az asszimiláció.

-       Ez az identitás-kérdés területén is fontos segítség lehet. Én azt látom a lányomon, hogy már 5 évesen sokat gondolkodik azon, hogyan definiálja magát, hiszen egy adott ország szülötte, és emellett nem csak ahhoz az országhoz tartozik. Ha találkozik hasonló helyzetben lévő gyerekekkel, sokkal természetesebben fogja fel és fogadja el a saját állapotát is.
-       Ez így van, és ehhez meg kell teremteni a lehetőséget, hogy találkozzanak. Ez lehet hétvégi iskola, cserkészet, anyanyelvi tábor vagy más tábor, ahol a gyerekek összejöhetnek. A gyerekeink, akik itt születtek és nevelkednek, elsősorban a többségi nemzet életét élik a hétköznapokban. A magyarságukat pedig jobb esetben családon belül, az esetek többségében elszigetelve, mert a magyarságra nem jellemző a tömbben való életvitel. Ezért is olyan fontos, hogy olyan intézményeket, lehetőségeket, fórumokat teremtsünk számukra, ahol találkoznak egymással. Egy családi példát mondanék: gyerekeink, amikor itt megszülettek, akkor szakemberek azt tanácsolták nekünk, hogy 3 éves korukig tartsuk őket itthon. Úgyhogy hoztunk a Kárpát-medencéből egy baby-sittert. Amikor 3 évesen óvodába mentek, egy árva szót nem tudtak svédül, viszont magyarul folyékonyan beszéltek. Ennek az volt a hátterében, hogy az a nyelv, amit 1-3 éves kora között megtanul valaki, lehet, hogy egy adott pillanatban elhalványul, de el soha nem vész. Ha egyből csak a befogadó ország nyelvén kezd el gondolkozni, tanulni, akkor nagyon nehéz megtanítani magyarul és magyar érzelmeket is belé plántálni. Jelzem, ez mindig a többségi nemzet nyelve mellett, nem pedig ellene irányuló folyamat.

Magyarok Európában

-       Beszélgessünk arról, hogy milyenek a magyarok Svédországban. Természetesen, nehéz általánosítani, de azért közös vonásokat lehet találni.
-       Kezdeném azzal, hogy szerte a világon az a jellemző, hogy jó, hogy ha az ottaniak 15-20%-a csatlakozik a kulturális élethez, legyen ez akár egyházi, akár világi. Nálunk ugyanez a helyzet. Nyugat-Európában, jellemző, hogy a magyar szervezeti élet alapjait az ’56-os emigráció azon része rakta le, akiben volt nemzeti kötödés. Fontos, hogy egy ilyen közösség, főleg az induláskor, ne csak elkötelezettséggel rendelkezzen, hanem olyan intellektuális örökséggel, hogy ezt megfelelően tudja kezelni, legyen nyitott a világra. Itt, Svédországban szerencsésen alakult, általában ökumenikus szemlélettel kialakult a magyar egyházi közösség, utána pedig gombamód kezdtek a városokban megalakulni az egyesületek. Később fontossá vált, hogy ezek a különböző városokban működő szervezetek egy esernyőszervezet alá tömörüljenek. Könnyebb egy előadót meghívni, ha 3-4 helyre jöhet, mint ha mindenhol egyetlen szervezetnek kell az összes kiadást fedezni.

1974-ben megalakult az országos szövetség, most már 46 évesek vagyunk. Az ’56-os generáció, akik akkor egyetemisták vagy frissen végzettek voltak, a ’80-as évek végéig vezették a svédországi magyar közösséget. Akkor jött Erdélyből komoly utánpótlás, akik hasonló lelkesedéssel és tudással kapcsolódtak be és vették át a kiöregedő ’56-osok helyét.

A ’90-es rendszerváltás után rendkívül hamar elkezdtük az átalakulást, amiről az elején beszéltem. A fő hangsúly a nemzeti gyökerek megőrzése lett, hogy gyerekeinknek hétvégi iskolákat, anyanyelvi táborokat szervezzünk, nem megfeledkezve a kultúra ápolásáról és átadásáról, megosztva azt a többségi nemzet tagjai felé.

-       Az anyaországhoz kötődő viszony hogyan alakult az idők során?
-       Nagyon fontos elmondani, hogy 2010-ben óriási változás állt be a nyugati magyarság és a kormány kapcsolatában. Úgy látták, hogy a nyugati magyarság akkor éppen 20 éves demokráciának a vesztese volt. Az első években meghirdették, hogy kiemelt feladat a nyugati magyarság segítése. Minket is meghívtak egy beszélgetésre, és elmondták, hogy nem akarják Budapesten kitalálni, hogy mi jó nekünk, hanem fogalmazzuk meg mi.

Éltünk is a lehetőséggel és 7 pontból álló tervvel ültünk le az asztalhoz, amit egyeztettünk a tengeren túli magyar szervezetek képviselőivel is. Az időközben kialakult Diaszpóra Tanács elfogadta javaslatként, és ez lett a kiindulópontja olyan dolgoknak, mint például a Körösi Csoma Sándor ösztöndíjas program. Ugyanis a szervezet működésének megsegítése, az anyanyelvi oktatás megkönnyítése volt az egyik.

A családok támogatása, a jogi viszony rendezése szintén elől szerepelt. Az ingatlanok és azok kihasználtságának feltérképezése, csak hogy párat említsek. Senki ne értse félre, de az eddig elért eredményekben a javaslatainknak is szerepe volt. Így lettek célirányos támogatások, olyan lehetőségek, hogy ingatlan vásárlására, felújítására támogatást kapjunk, hiszen megértették, hogy egy magyar közösség birtokában lévő ingatlan az a nemzet ingatlana is.

Később jöttek azok a célkitűzések, hogy minden olyan kedvezményt, amit a Kárpát-medencei fiatalok kaptak, azokat a nyugaton élőkre is kiterjesszék. Gondolok például a Rákóczi-szövetség programjaira, ahol évente ezer nyugati gyerek táborozhat. Úgy gondolom, hogy ezek nagy eredmények. A nyugati szervezeti élet minden probléma ellenére jó helyzetben van, sokkal könnyebb magyarnak nevelni gyerekeinket vagy magyarnak maradni. Az ’56-os generációban vannak olyanok, ahol az apuka és az anyuka is magyar, a gyerek mégse tud egy árva szót se magyarul. Ez szerencsére a múlté.

-       Milyen a magyarok megítélése Svédországban?
-       A magyarok és a kormány megítélése két külön dolog. Kb. 10 évvel ezelőtt az egyik egyetem felmérte, hogy az országban élő több mint száz nemzet közül melyik hogyan integrálódott vagy asszimilálódott a svéd társadalomba. Vizsgálták a szakmai előrehaladottságot, képzettséget, az ország tradícióinak átvételét, a saját gyökerek megőrzését. Büszkén mondhatom, hogy a magyarok és a csehek megítélése lett a legjobban, utána jött az összes többi nemzet.

-       Ez jó hír.

-       Volt egy nagy különbség az ’94-’95-ig bevándoroltak, és az azt követően érkezők között. Amikor kijöttünk, az volt a fontos, hogy saját egzisztenciát teremtsünk. Aki tanulni jött, az jól akart tanulni, aki meg dolgozni akart, az minél hamarabb, minél jobb állást keresett, és nem a többségi társadalom segítségéből kívánt tengődni. Ebben a magyarok 99%-a nagyszerűen teljesített.

Volt nehézségünk is, amikor a közép-kelet-európai országok is EU-tagok lettek, a szabad munkavállalás kapcsán sokan jöttek ki, és nem csak Svédországba. Furcsa volt, hogy nagyon kevesen csatlakoztak a közösségi élethez. Ezen is gondolkoztunk, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az egyedüli módja, hogy az anyanyelvi oktatást olyan szintre emeljük, hogy a gyerekeiket szívesen elvigyék. És ha már ott vannak és megismerik a magyar közösséget, megtörik a jég, és egyre többen csatlakoznak a közösségi élethez.

-       Térjünk vissza a NYEOMSZSZ-hoz. Hogyan viszonyul a világ többi részén élő magyarokhoz?
-     A Kárpát-medencei magyar kisebbség helyzetére különösen odafigyelünk, és amikor úgy ítéljük meg, hogy valamilyen jogsértés történik, akkor hallatjuk szavunkat mind az Európai Unióban, mint a saját országainkban. Tettük ezt anno a szlovák nyelvtörvény kapcsán. Aztán Romániában, Erdélyben számtalan visszásság esetében szót kellett emelnünk. Délvidéken is voltak esetek, és most legutoljára Kárpátalja kapcsán írtunk nyilatkozatot az Európai Parlament összes képviselőjének, tisztségviselőjének, illetve a saját országainkban, ahova tudtunk. Egy négy nyelven megjelenő kiadványban hívtuk fel a figyelmet arra, hogy milyen nehéz, sőt, életveszélyes helyzetbe került a kárpátaljai magyarság.

A NYEOMSZSZ életében nagyon fontos, hogy közösen álljunk ki azon magyar kisebbségek mellett, ahol a többségi nemzet valami gazemberséget próbál elkövetni. Van egy La Fontaine mese: az apa összehívja a folyton civakodó három fiát. Vesz egy rőzsét, ad mindegyiknek egy-egy szálat, hogy próbálja meg eltörni. Játszva eltörték. Aztán ad nekik egy-egy egész köteg rőzsét. Azt egyiknek sem sikerült eltörni. Ez az alapja a mi összefogásunknak is.