Interjú Zennyessy Lászlóval, a NYEOMSZSZ elnökhelyettesével, a Svájci MagyarHáz Alapítvány elnökével

Készítette: Marton Ildikó, Madrid, 2022.08.29.

Nálatok a közösségformálás családi hagyomány, vagy te vagy az első ebben a tevékenységben?
- Erdélyből származom, a szilágysági Tasnádról. A felmenőim, hogy így mondjam, a magyarság melletti kiállásuk miatt többször konfliktusba kerültek a hatalommal, már elég komolyan visszamenve egész a török időkig, utána a Habsburg időkben is. De menjünk csak édesapámig, aki Erdélyben, vezető pozícióban mindig kiállt a magyarság mellett, amit nem tűrt el a román vezetés, mert nem egyezett annak idején egy vezető pozícióban lévő erdélyi magyar ember, és az egyház viszonya között. Édesapámnak komoly szerepe volt a tasnádi református templom felújításában. Az állandósuló román nyomás miatt muszáj volt, hogy édesapám nővéremmel elhagyják Erdélyt '82-ben, és '84-ben követtük édesanyámmal.

Én ezt láttam, ebbe nőttem bele, hogy a magyarság mellett ki kell állni, és bármilyen formában; legyen az közösségépítés vagy az erdélyi menekültek segítése a kilencvenes évek elején. A forradalom után nagyon sok segélyadományt gyűjtött édesapám, és vittük, szállítottuk Debrecen környékére, ahol átjöttek a menekültek. Fiatal korom óta kísértem édesapámat, és részt vettem nagyon sok gyűjtésben, meg a konfliktusok megbeszélésében, úgyhogy ebbe belenőttem, édesapámtól kaptam ezt, úgymond első kézből.

Emellett nagyon fontos számomra, fontos volt mindig is, hogy magyar legyen a feleségem. Ő magyarországi magyar, bár Svájcban ismerkedtünk meg és itt is élünk.  Négy magyar gyerekünk született: Imola Réka, Magor László Kilián, Enéh Arika és Alma Kinga. Fontosnak tartottam, hogy milyen nevet választunk nekik, mert az is meghatározza a gyerek mivoltát.

17-15-12 és 9 évesek. És ők is bekapcsolódtak a közösségbe. Ez nekem fontos volt, mivel itt a közösség elég nagy távolságra van, így a család legyen erős, mert erős családokból állnak az erős közösségek. Ez nekem az elvem. Ráadásul, ha mi már nem leszünk, akkor a négy testvér egymást tudja segíteni, támogatni.

- Hogy jött létre a svájci szervezet, konkrétan a Svájci Magyar Ház Alapítvány?
- Amikor kikerültem Svájcba, kerestem a kapcsolatot a magyarokhoz, elsősorban a cserkészeten és néptáncon keresztül, amellett, hogy az egyháznak is óriási közösségmegtartó szerepe van. Így kerültem bele a Zürichi Magyar Egyesületbe, amelynek az élére 2001-ben választottak, az is már több mint 20 esztendeje.

A Zürichi Magyar Egyesületről azt kell tudni, hogy 1864-ben alapították, úgyhogy 2024-ben lesz 160 éves. Ez nem csak nagy hagyomány, de elkötelező is.

2006-ban az 1956-os forradalom szabadságharc 50. évfordulóján alapítottuk meg a Svájci Magyar Ház Alapítványt, amely közben országos szervezetté nőtte magát. Mivel Zürichben, Bernben, Baselben, Genfben, Olasz-Svájcban működnek erős magyar egyesületek, így összefogó szervezetként tudjuk a munkákat koordinálni, és mindhárom nyelvterületen (olasz, német, francia) összefogjuk a magyar szervezeteket, ami mindenkinek a hasznára válik. Egymást segítjük, támogatjuk.

- Emellett még a NYEOMSZSZ munkájában is részt veszel.
- Igen, igen. Ez így van, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségében elnökhelyettesként látom el a feladataimat. Mi is legjobb tudásunk szerint segítjük, támogatjuk egymást, mert részei vagyunk a diaszpórának, és ezen belül a nyugat-európai magyarságnak.

A NYEOMSZSZ-hoz tartozik már Lengyelország, Csehország, az egész Baltikum, úgyhogy egy Kárpát-medencén kívüli európai szervezetet működtetünk, és ott is egymást segítjük, amennyire tudjuk tanácsokkal, tapasztalatokkal.

- A kezdetekben csatlakoztatok a NYEOMSZSZ-hoz?
- Nem, csak egy kicsit később. Az oka, hogy a NYEOMSZ-ba beléptünk, az igazából a baráti kapcsolatok, mert a nyugat-európai magyar országos vezetők, vagy a nyugat-európai magyar vezetők más fórumokon is már régóta találkoztak.

Én '92-93 óta ismerek nagyon sokukat közülük, és mondhatom, hogy erre a baráti viszonyra alapozva lépett be Svájc is a NYEOMSZSZ-ba.

- Milyen a svájci magyar közösség?
- Nagyon összetett. Vannak újabb, fiatalabb magyar közösségek is Európában, ezek közé tartozik, mondjuk, Írország, vagy akár Spanyolország is. Ahhoz a lendülethez, amit most belevittetek, csak gratulálni tudok. Először is, nagyon értékes, ügyes emberek viszik, régebben Spanyolországot nem ismertem ennyire aktívnak, de örülök, hogy ez megváltozott.

A svájci magyarság egész a reformációig visszavezethető. Olyan lépéseket is tett Svájc, hogy a protestáns prédikátorokat, akiket a Habsburg-ház gályarabként eladott, Svájc kiváltott. A reformáció miatt ilyen módon is állt kapcsolatban Svájc Magyarországgal, és mindig, amikor valami nemzeti katasztrófa, történt, mint például az 1848-49-es forradalom leverése, jöttek menekültek, huszárok, szabadságharcosok. Ez az első világháború után, a második világháború után is így volt, de a legtöbben 1956-ban érkeztek.

Svájc a nagyságához képest szinte a legtöbb magyar menekültet fogadta be, több mint 14 ezer ’56-os magyar menekült érkezett Svájcba. Ők aztán felerősítették a magyar szervezeteket, alapítottak újakat, és élettel töltötték meg az egyházakat.

A cserkészet, a néptánckörök akkor alakultak, majd folyamatosan jöttek hozzá az elszakított területekről a magyarok, elsősorban a délvidékiek, akik szabadon jöhettek, mint vendégmunkások egy egyezmény alapján. Érdekes módon ők annyira nem kapcsolódtak be, nem politizáltak, lehet, hogy nem volt nekik szabad. Így úgymond Svájcban egyesült az egész Kárpát-medence.

Aztán a rendszerváltás közben, után, felgyorsult az úgymond vendégmunkásoknak a Svájcba költözése. Volt olyan időszak, hogy évente 1500-1600 magyar érkezett, ezért tesszük a mai magyarság létszámát olyan 45 ezerre plusz-mínusz. Mert itt jön a kérdés, hogy ki magyar? Az, aki magyarnak vallja magát, de nem tud már magyarul, mert csak a nagypapa, nagymama volt magyar? Vagy aki magyar felmenőkkel rendelkezik, akár magyar neve is van, de nem vállalja fel? Ilyen is van, sajnos.

- A cserkészetnek milyen szerepe van nálatok a közösségépítésben?
- A cserkészetnek - úgy, mint a történelmi egyházainknak - nagyon fontos közösség megtartó szerepe van. A gyerekeket rá tudjuk vezetni. A cserkészetben hasonló gyerekeket ismernek meg, és közelebbi kapcsolatba kerülnek a történelemmel, hagyománnyal, magyarul beszélhetnek. Nagyon fontos ez a rendszeresség, már évtizedek óta a cserkészet és a történelmi egyházak stabilan közösségmegtartó szerepet látnak el.

- Összefonódik egyébként a magyar iskola és a cserkészet olyan szempontból, hogy körülbelül ugyanazok a gyerekek járnak oda? Vagy van, aki iskolába már nem jár, de azért a cserkészetbe igen, vagy fordítva?
- Mind a kettő előfordul. Van, aki csak iskolába megy, és aztán nem a cserkészetbe, van, aki iskola után cserkészetbe elmegy, és van, aki csak a cserkészetbe jár, a magyar iskolára nincs ideje.

De vannak nagyon példaértékű családok, szülők, hogy közel egy órát utaznak, hogy bejöjjön a magyar iskolába, és akkor természetesen a cserkészetbe is megy a gyerek. Ez évtized óta nagyon jól működik. Egyetlen egy kihívás van az egészben, hogy a kamasz gyerekeket még a cserkészet nem tudja megfogni. Kamaszkorig nagyon ügyesen megfogja a gyerekeket, táborokon keresztül, barátságok szövődnek, de a kamasz gyerekek elmaradnak sajnos.

- Ez érdekes, mert Klement Kornél Németországgal kapcsolatban pont azt említette, hogy náluk még ott is működik valahogy, hogy ott még meg tudják fogni a kamaszokat, akik már az iskolából viszont kikopnak.
- Örülök, hogy ott valahogy működik. A svájci '56-osok, az a 14 ezer bevándorló, nagy részének az unokái már nem tudnak magyarul. Azonban ha nem jönnének vendégmunkások, rendszeresen utánpótlás, akkor nem tudnánk fenntartani a magyar szervezeteket.

Szomorúan tapasztalom, hogy én is közel 40 éve élek Svájcban, '84 óta, és azokat a fiatalokat, akikre emlékszem, hogy a cserkészetbe jártak, már nem is tudom, hogy hol vannak. Nem aktívak a közösségben, mert vegyes házasságok révén kivonulnak a magyar közösségből. Nagyon fontos a vegyes házasságokban, hogy a gyerek tudjon magyarul. Mert itt Svájcban is van, hogy a gyerek nem tud magyarul. Pedig minél több nyelvet tud egy gyerek, annál jobb, annál gazdagabb lesz.

- A közösségépítésben mik a legnagyobb kihívások?
- A legnagyobb kihívás a fiatalokat megtartani. Nekem az az elvem, hogy akkor tud egy közösség megmaradni, ha minden korosztálynak biztosítunk valami magyar foglalkozást, vagy magyar teret. Magyar óvoda, magyar iskola működik, cserkészet is, mert az ifjúság a kihívás. A magyar családokkal sokat tudunk foglalkozni; idősebbek, énekkar, nyugdíjas találkozó, de a fiatalokat veszítjük el rohamosan. Bár most van egy előrelépés ez irányba, mert az utolsó NYEOMSZSZ közgyűlésen, amely pont Svájcban volt, megalakult az Európai Magyar Ifjúsági Tanács, amely megalakulását jómagam is kezdeményeztem, mert vesszőparipám a fiatalság ügye, és örülök, hogy a NYEOMSZSZ vezetés ezt támogatta.

Ez egy évek óta dédelgetett terv, ami bár kis lépés, de reméljük, hogy tudjuk erősíteni, hogy országon belül a magyar fiatalok önszerveződésbe kezdjenek, mert nem szeretnek mindig az idősebbekkel, úgymond az „öregekkel” együtt lenni. Itt Svájcban is próbálunk ebbe az irányba mozogni, hogy a fiatalok maguk szervezzék meg a saját foglalkozásaikat, mi támogatjuk őket helyiséggel, anyagi forrással, ami számukra szükséges, és ami eddig évtizedeken át elmaradt.

- Zürichen kívül hol vannak még Svájcban foglalkozások?
- Minden nagyobb városban működnek magyar iskolák, és ahogy említettem, a cserkészet, az egyház és a néptánc is. A néptánc az a rész még, amely megfoghatná a fiatalokat, ezt lehetne még akár kicsit szélesebb körben kiterjeszteni. Svájcban több városban is van, Bern, Zürich, Genf, ahol néptáncegyüttesek működnek, és a berniek immáron harmadik generációja viszi a néptánc együttest. Ez egy lehetőség, de a széles kört még nem sikerült velük megfogni.

- Nagyon sokféle programot szerveztek. Mik a legnépszerűbbek?
- A legnépszerűbbek, ahol nagyon sok embert meg tudunk mozgatni, az természetesen a nemzeti ünnepeink, hagyományosan minden évben megszervezzük.

Amellett volt egy zürichi magyar bál, amely az ötvenedik évfordulóját ünnepelte volna pont a Covid-időszakban. Ezt január vége-február elejére szervezzük. Ott régebben 960 fő is megfordult, aztán termeket vettek el, kevesebben lettek, generációváltás volt, mostanra olyan 400 és 500 fő közé zsugorodott.

Most szerveztük Svájc legnagyobb magyar rendezvényét, a Svájci MagyarHáz Napot, szeptember 3-án. Fontosnak tartottam, hogy amellett, hogy minden korosztály külön működik, legyen egy nap, amikor mindenki együtt lehet. Ez a MagyarHáz Nap, egy egész napos rendezvény, standokkal, előadással, énekkar, a néptáncosok fellépnek, kürtőskalácsostól kezdve lángos sütésig minden van, és komoly előadások is. Ilyenkor a Zürichi Magyar Iskola és Óvoda tanítását áthelyezi a helyszínre, 10 órakor kezdődik és este későig tart. A fiataloknak bulizással zárul, meg a néptáncosok is a végén jó táncházakat szoktak tartani.

A másik fő rendezvény - amibe nagyon fontos, hogy a svájciakat is bevonjuk, mert nem szabad, hogy csak zárt közösségként működjünk, hanem a svájciakat be kell vonni, tájékoztatni, megismertetni velük a magyarságot – ez a gyerekfelvonulás, a svájci, zürichi céhek felvonulása a Sechseläuten felvonulás részeként. Itt több ezer gyermek felvonul, és megengedték az itt élő népcsoportoknak, hogy részt vegyenek. 40-50 gyerekkel szoktunk magyar népviseletben felvonulni. Lovas szekér, magyar zene, népviseletben a gyerekek, és több ezer ember nézi, vagy több tízezer is talán. Zürich belvárosában körbevonulnak, és büszkén viszik a magyar zászlót, székely zászlót. Ez is közösségépítés. Kísérni szoktam én is őket, és nagyon érdekes, hogy kicsit tudatlan emberek elejtik, mikor látják a magyar zászlót, hogy jön Olaszország, és akkor a gyerekeink visszakiabálnak nekik németül, hogy az nem Olaszország, hanem Magyarország. Ez egy kis szikra, hogy már ilyen kicsiként kiállnak a Magyarságért. Ez is egy szép rendezvény.

- A munkátokat segíti vagy segítette ösztöndíjas a Kőrösi Csoma Sándor Programból?
- Igen, igen. Nagyon örültünk, és hálásak vagyunk, mert így 2010 óta mi is bekerültünk az össznemzeti vérkeringésbe. A diaszpórában ez előtte nem volt így, hanem inkább ellenségesen néztek bennünket.

A Kőrösi Csoma Sándor Programban részt vevő fiatalok nagyon sokat segítettek, mert a diaszpórában mindenki a szabadidejében tevékenykedik, egy fillért nem kap a munkájáért, még a költségeket is saját maga fizeti, és ezt többen évtizedek óta így csinálják. Ezért nem lehetett mindent úgy elvégezni, ahogy szerettük volna. A Kőrösi Csoma Sándor Program nagyon jó lehetőséget adott, hogy olyan feladatokat is ellássunk, amit addig nem. Reméljük, és bízunk benne, hogy ez folytatódni fog, nagyon örülnénk. Mindennek, amit kapunk támogatást, annak örülünk, meg annak is, hogy egyenrangúak lettünk a diaszpórában a magyarság többi részével.

- Említetted, hogy körülbelül 45 ezer magyar van kint Svájcban. Hogyan tekintenek Svájcban a magyarokra, van valamilyen elterjedt klisé rólunk?
- Említettem, hogy az '56-ban ideérkező magyarok nem mindig adták tovább a magyarságot, ami számomra nagy fájdalom, azért említem még egyszer. Mert az nem szép, ha ezt így szabad fogalmazni, hogy a gyerekeikkel nem beszéltek magyarul, hogy tudjanak könnyebben integrálódni, aztán rossz nyelvtudást adtak tovább. Az unokáikat már nagyon nehéz megfogni. Tisztelet a kivételnek, aki azért van, de a többség nem az.

Amit azonban elértek az '56-ban ideérkező magyarok, meg aztán a későbbiek is, az az, hogy Svájcban, meg a svájciak körében nagyon pozitív kép alakult ki a magyarokról: munkaszeretők, becsületesek, megbízhatóak, szakemberek, fejlesztik tudásukat.

Ilyen magyarság képpel fogadták a rendszerváltás után ide érkező vendégmunkásokat is, bárhonnan, az azt jelenti, hogy már eleve pozitív fogadtatásban volt részük. Ha mondták, hogy magyarok, akkor már rögtön felcsillantak a szemek, oké, ezek jól kiképzett, kulturált emberek. Persze mindenki meg kell állja a helyét, mert itt nagy kihívások vannak, de ez így van.

A mostani időszakban, hogy azt is említsem, mint más országban is, nagyon sokat beszélgettünk svájciakkal, mert Magyarország kimagaslik a közép-kelet-európai országok közül, meg általában az uniós országok közül. Ez nagyon érdekes, mert van egy hivatalos fő vélemény, amit a sajtó terjeszt. Én is gazdasági körökben mozgok. A svájciak négyszemközt elmondják, hogy mennyire helyeslik Magyarország útját, és volt már olyan is, hogy egy parlamenti képviselő, Glarner Andreas mondta, hogy Svájcnak is kellene egy olyan miniszterelnök, mint Magyarországnak. Ezért a sajtó szinte szétszedte.

És emiatt a magyarok napirenden vannak. Mindenki tudja, hogyan hívják Magyarország miniszterelnökét, de ha megkérdezzük, hogy hogy hívják Bulgária, vagy Szlovákia miniszterelnökét, akkor azt nem tudják.

És vannak történelmi, érdekes dolgok is, mint például a Hun-völgy, ami Svájcban van. Az ottan lakók a hunokra vezetik vissza magukat. Emellett van az appenzelli fél kanton, vagyis fél megye, ahol nagyon hagyományőrző emberek élnek, kicsit sötétebbek, kisebbek, mint az átlag svájci. Tizenhatezren vannak. Rájuk azt mondják, hogy a magyaroktól származnak. Ezeket érdemes volna felderíteni, mert ezek csak szóbeszédek, bár a népzenéjükben a cimbalom nagyon jellegzetes és a hegedű is. A NYEOMSZSZ közgyűlésre is meghívtam egy ilyen csapatot.

- Mi most a legfontosabb téma a NYEOMSZSZ számára?
- A NYEOMSZSZ-on belül az ifjúság az egyértelműen fontos. Most megalakult az Európai Magyar Ifjúsági Tanács. Ennek a fontos feladata, hogy országokon belüli Ifjúsági Tanácsokat, például akár a Spanyol Ifjúsági Tanácsot megalakítsuk. Ezek fontos feladatok, hogy az utánpótlást biztosítsuk.

Emellett állandó fő feladatunk, hogy az országokat erősítsük és tapasztalatcserével vigyük tovább a közös ügyeket, és a viszonyt Magyarország felé ápoljuk.

A nagy kivándorlási problémákat szintén érdemes napirendre tűzni. Ugyanis kialakult egy olyan kép a nyugat-európai életről Magyarországon, meg általában a Kárpát-medencében, ami miatt mindenki kivágyik nyugatra.

Én most már közel negyven éve azt látom, hogy nemzeti szempontból zsákutca a kivándorlás. Ezt nem szívesen hallják, és sokan nem mondják, mert emberi gyengeség, hogy bárki kijön külföldre, utána egy gyönyörű képet sugall Magyarország felé, a rokonok, barátok felé, hogy milyen jó dolga van Nyugaton. Annak ellenére, hogy nagyon sokan csődöt vallanak, problémák vannak gyerekekkel, sok mindennel. Ez a nem szép része, és lehet, hogy lassan le kell szokjunk a szépítésről, mert részben a mi hibánk is. A diaszpóra magyarsága amikor hazamegy Magyarországra, dicsekszik, és ezzel egy olyan képet ad magáról, akármilyen problémák vannak, hogy az otthoniak úgy érzik, hogy miért is vannak még otthon?

Az utóbbi időben megkezdődött egy hullám visszafelé, hazatelepülés Magyarországra, a Covid miatt is, mert tudniillik az országok, nyugat-európai országok, ha őszintén bevalljuk, pufferként használják a bevándorló vendégmunkásokat. Ha a gazdaság pörög, akkor szükség van rájuk, ha nem, akkor ott kezdenek leépíteni. Ez egyrészt természetes folyamat, nem szabad őket elítélni emiatt, akármilyen rosszul is esik.

A másik oldala a magyarországi átlagember. Nagyon sokszor tapasztalom, hogy panaszkodik, akármilyen jó dolga van, és akármilyen segítséget kap bárhonnan is.

A probléma az, hogy évtizedek óta, meg az '56-osok példáján is látom, hogy szinte lehetetlen magyarokat megtartani a diaszpórában, unokán, harmadik generáción túl. A vegyes házasságokban sokszor már a gyerek szinte nem beszél magyarul, de annak a gyereke már szinte biztos, hogy el fog veszni. A problémákat meg nem kell soroljam Nyugat-Európában, hogy milyen más. Hogy így mondjam, a kultúrák harca folyik, és rohamosan változik Svájc is. Úgyhogy az utóbbi 40 évben rohamosan romlott nagyon sok minden. A svájciak nagyon jóindulatú emberek, segítőkész emberek, ezért olyan folyamatokat engedtek meg, amit már nem lehet visszafordítani. Csak egy példa, statisztika, mindenki utána tud nézni: 2010-ben Svájcnak olyan 7,8 millió lakosa volt, most 11 évvel később 8,8 millió. Ez évi kilencvenezres bevándorlás, évente kilencvenezer új ember, az azt jelenti, ennyi embernek lakás, autó. Ez egy részt az egyik oka annak, hogy a gazdaság pörög, de másrészt nagy kihívások elé állítja az országot is, és Svájc nem nagy ország.

A magyarok a gondjaikat nem mesélik el sokaknak, én azért ismerem, mert hozzám jönnek kölcsönkérni pénzt, és akkor megkérdezem, hogy mi a baj. És akkor a legdurvább problémákkal szembesülök én is, ami nagyon szomorú. A gyerekekkel nagyon sokszor probléma van. Nyugaton a kábítószer nagyon terjed, hallottam, hogy Magyarországon is, de nem lehet összehasonlítani, hogy itt a fiatalok körében mi folyik. És amikor ilyen problémák vannak, meg biztonsági problémák, akkor meg kell gondolni, hogy megéri-e az a pénz, ami Magyarországon sok, de Nyugat-Európában nem is annyira nagyon sok, ha ott él valaki.

Ezek olyan témák, amit fontos, hogy lehozzunk, megemlítsünk, mert szinte senki nem beszél róla.

Amit még meg kell említenünk, hogy véleményem szerint még vannak kihívások, és teendők Magyarország részéről is. Ha most itt nagy ívekben beszélünk, hogy Magyarország lakossága tízmillió, elszakított területeken kettő és félmillió magyar él, a diaszpórában 2,5 millió. Fontos lenne Magyarországnak ezeket az embereket hazahívni, mert tapasztalt emberek, nyelveket tudnak, lehet, hogy anyagi lehetőségük, erőforrásaik is vannak, és főleg kapcsolatrendszerrel rendelkeznek nyugaton. A kulcs a gyerekek, mert többen próbálkoztak már Magyarországra hazaköltözni, meg hazaköltöztek. Engem érdekel mindig, hogy mi történt velük, tartom velük a kapcsolatot. Általában a végén boldogabbak, mint itt voltak. Mert ott vannak a rokonok, házban laknak, baráti társaság van, teljes az életük. Itt reggeltől estig dolgoztak, kicsit hétvégén örültek, ha el tudtak menni a 40 kilométer távoli barátot meglátogatni. Otthon más az élet, és főleg a gyerekek felvirágoznak. Amit meg kell oldani Magyarországnak, hogy ezeket a gyerekeket, akiket nyugatról hazavisznek, vagy vinnének, hogy legalább egy évet kapjanak felzárkózni, mert a nyelvtudás meg a magyar írás azoknak, akik nyugaton születtek, azoknak nagyon nehéz. Javaslok Magyarországnak, ha nem is egy külön hazatelepülő minisztériumot, de legalább egy irodát, ahova lehet fordulni és segítséget kérni, hogyan lehet hazatelepülni családostól, milyen lehetőségek vannak.

Negyven év távlatában kikristályosodott nálam, hogy kijönnek, az első öt-hat-hét-nyolc-kilenc-tíz évben, el vannak foglalva egzisztenciát építeni. Lakást keresek, berendezem, élvezem a környezetet, az embereket. Nagyon sok egyén jön ki, szinte a fiatalságuk rámegy, hogy csak dolgoznak. Nem azt mondom, hogy nem szabad kijönni nyugatra. Azt látom legjobb megoldásnak, ha kijönnek dolgozni, fiatalon tapasztalatot szereznek, pénzt gyűjtenek, és párhuzamosan otthon felépítenek valamit, és mielőtt teljesen leragadnának, visszamennének. Mert régen is volt, hogy tapasztalatot gyűjtöttek, nyelvet tanultak, és otthon kamatoztatták. Főleg azért is, mert előre kell vetíteni, hogy milyen irányba fejlődik a nyugat. Most egy kicsit a szervezeteink ellen beszélek, de azokat is azért is működtettük, működtetjük, azért fontos az iskolákat, óvodákat, cserkészetet működtetni, hogy egyáltalán lehetővé tegyük, hogy ezeket a gyerekeket valamikor vissza tudják vinni Magyarországra. Azért is van fontos szerepe a Nyugat-Európában működő magyar szervezeteknek, iskoláknak. Minden magyar létesítménynek, mozgástérnek fontos szerepe van, egy-egy közösségmegtartó szerepe, és azért általában az első generációsok a legaktívabbak, persze tisztelet a kivételnek, mindig vannak másod-, harmad generációsok is.

- Nálunk is úgy jött létre ez a Madách szervezet, hogy kisgyerekes családok fogtak össze, akik felismerték a szükségét annak, hogy a gyerekeiket tanítsák, közösségben legyenek ők is, és ebből nőtte ki magát.
- Igen, igen, ez szép, ez nagyon szép, úgyhogy csodálatos. Gratulálok nektek, hogy szinte a semmiből így összehoztátok.

- Van-e más újdonság is a tarsolyban?
- A másik újdonság az a hamarosan beinduló tévénk. Ez a svájci MagyarHáz tévé. Nagyon sok filmanyagunk van, és rendszeresen mindent filmezünk, de ez elvész ha jelenítjük meg.

De most már mivel nincs más, diaszpóra tévévé nőtte ki magát, illetve még növi ki magát. Az azt jelenti, hogy lesz egy platform, egy honlap, magyartv.net, meg magyartv.org címen, meg hozzá tartozó Facebook oldal. Ezen a honlapon úgy lesz, hogy a kontinenst, országot, akár várost ki tudjuk keresni, hogy ott milyen anyag van, és országonként lehet majd feltölteni a filmeket, felvételeket, ami amúgy elveszne.

Ez a lehetőség fennáll Spanyolország számára is. A helyi közösségek maguk tölthetik majd fel az anyagokat, vagy akár ha elkülditek hozzánk, akkor mi is fel tudjuk tenni. A MagyarHáz tévé átfogó diaszpóra tévé lesz, ugyanúgy bekerülhet Kanada, egész Amerika, Egyesült Államok, Ausztrália, hogy legyen egy filmes rész, hogy lássuk egymás anyagait is.

- Mikorra várható ennek a beindulása?
- Most már kezdenek érkezni az első anyagok, készül a logó, a jó honlap, és akkor indul is.